2012. szeptember 3., hétfő

Iránytű hivatástisztázó műhely



Mi az „Iránytű”?


Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat, mintegy 5 esztendeje működik a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, de nem csak a főiskola hallgatóinak. Több magyarországi szerzetesközösség hivatásgondozója úgy látta, hogy együtt többre mennek, ezért elindítottak egy korábban három, ma két féléves kurzust, így segítve a hivatásukat kereső fiatalokat. Az Iránytűt jelenleg három szerzetesnő (domonkos, nyolc boldogság közösség, szociális testvérek), és két férfi szerzetes (ferencesek, jezsuiták) vezeti, de egyes alkalmakra vendégek is érkeznek (egyházmegyés papok, más szerzetesek, családosok).
Az Iránytű célja, hogy segítse azokat a 18 és 40 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik hivatásukat keresik. A vezetők nem hozzák meg helyettük a döntést, nem beszélik rá a keresőket valamelyik életállapotra, a fiatalok csupán támpontokat kapnak, egy „iránytűt a kezükbe”, melyet ők maguk használnak.
Az Iránytű alkalmaira szorgalmi időszakban kéthetente kerül sor, félévente 6-6 alkalommal. A legfontosabb témák: az istenkapcsolat, önismeret, család, szerzetesség, papság, közösség, imádság, megkülönböztetés és a döntés. Az alkalmak végén a résztvevők feladatokat kapnak, melyek segítenek elmélyíteni a hallottakat. Ezek elsősorban az egyéni imádságra próbálnak serkenteni, hisz a hivatást leginkább az Úrral való beszélgetésben lehet tisztázni. Emellett a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük folyó eseményekről. A műhelysorozatot egy néhány napos csendes lelkigyakorlat zárja le.

Mikor lesz megint? Hogyan lehet jelentkezni?

Az Iránytű 2012 őszén indul újból.

Helyszín: Sapientia Főiskola, Budapest, V. Ker. Piarista köz 1.

Az alkalmak időpontjai: kéthetente szerdán
1. félévben:
október 3., október 17., október 31., november 14., november 28., december 12.

Lesz még egy kirándulásunk Szécsénybe december 1-2-án.

2. félévben:
február 20., március 6., március 20., április 3., április 17., május 8.

Február 1. péntek, virrasztás az Örökimádás templomban a megszentelt élet ünnepe alkalmából.
Április folyamán még tervezünk egy látogatást az esztergomi szemináriumba és május 5-re egy kirándulást.

Jelentkezési határidő (az első félévre): 2011. szeptember 23.

A jelentkezőkkel egy személyes beszélgetés is lesz a kurzus előtt.

 Jelentkezés: iranytusapi@gmail.com

Szeretettel várunk!


Milyen is az Iránytű?

Íme néhány tanúságtétel korábbi résztvevőktől:
  • Nekem főleg sok-sok kérdés szabad megvitatását jelentette: mert amíg pl. a családban, barátok között (még) nem akartam ilyen gondolatot feltárni, addig itt velem hasonló korú fiatalokkal, hasonló problémával foglalkozhattam nagy felelősséggel. A kétszer hat alkalom alatt valami közösség-hangulat vagy élmény is kialakult. A diszkréciót, a jóindulatot, a segítőkezet jelentette nekem az Iránytű.
  • Nekem nagyon tetszett a sorozat, nagyon hasznos, sokrétű volt. Rengeteg kérdésemre választ kaptam. Azok a szempontok kerültek elő, amelyek szerintem a legfontosabbak, a legalapvetőbbek. Sok bölcsességet tanultam belőle, a józan gondolkodás fontosságát. Megerősített abban, hogy bízzak másban, merjem megosztani a gondolataimat, érzéseimet. Segített leküzdeni gátlásaimat, bátortalanságomat. Segített a helyes irányt felismerni.
  • A feladatok jók voltak, mert elgondolkodtattak és egy kicsit közelebb vittek a döntéshez. A szentírási olvasmányok is remekül passzoltak a tematikába. Új volt, hogy mennyire mélyen, személyre szólóan is lehet olvasni a Bibliát. Új imamódszereket ismertem meg. Jók voltak a közös feladatok és beszélgetések is. Az időbeosztás is jó volt, észre sem vettem és elröppent ez a két és fél óra.
  • Segített összetettebben látni a lehetőségeket. Választ kaptam néhány kérdésemre. Reálisabb képet kaptam mind a házasságról, mind a szerzetességről. Köszönöm.
  • Úgy érzem, kicsit tisztázódtak bennem a dolgok: nem kötelességtudatból kell szerzetesnek menni. Isten azt akarja, hogy boldog legyek és üdvösségre vezető lehet a házasság is! Azt hiszem, nagyon erős bennem a vágy a kizárólagosságra - nem vagyok még benne biztos, de talán inkább valaki feleségének szán az Úr.
  • Legtöbbet a vezetők személyes példája és tanúságtételei segítettek, illetve a saját imáim. Ezen kívül a játékosabb feladatok segítettek, mert személetesek voltak és így jobban megmaradnak. A témák közül egyértelműen sokat adtak: a szerzetesség-házasság „megkülönböztetése” és a döntés kérdése.
  • Leginkább az tetszett, hogy különböző rendekből jöttetek, és mindegyiktek nagyon őszintén beszélt tapasztalatairól. Nagyon gyakorlatias volt. Jók voltak a témák, azok sorrendje, felépítése és a házi feladat is. Az utolsó alkalom, a kérdésekre adott válaszok különösen tetszettek, ismét az őszinteség miatt. Itt tényleg kaptam konkrét válaszokat.
  • A legtöbb segítséget a meghívott előadók, illetve a kérdéseinkre adott válaszok jelentették számomra. A „házi feladatok” közül a bibliai részek adtak igazán sokat. Nagyon tetszett a papság, a szerzetesség és a házasság összehasonlítása. A különböző imák „tanulása” nagyon jó volt.
  • Nagyon sokat kaptam. Leginkább magamról tanultam. De nagy ajándék volt sok találkozás is. Mindenképp hitem csúcspontjaként éltem meg, és ezt nagyon köszönöm nektek és a Jóistennek!

Kik vezetik?

Szentes Judit SSS
Szentes Judit szociális testvér vagyok. 1972-ben születem Sopronban. Az egyetemi tanulmányaim Szegeden és Budapesten végezetem, matematikát és teológiát tanultam. Ötödéves egyetemista koromban köteleződtem el a szerzetesi hivatásban a közösségemben. Többféle apostoli szolgálatra kaptam megbízást azóta, ezek között 12 éve foglalkozom hivatáskereső fiatalokkal, csoportokkal, egyéni kíséréssel. E téren 2003 óta a Esztergom – Budapesti Főegyházmegye női hivatásreferenseként is működöm.
Aki többet akar tudni rólam látogassa meg a közösségem honlapját: http://szocialistestverek.hu/





Versegi Beáta Mária, Nyolc Boldogság Közösség
1972-ben születtem Kaposváron. 1991 óta vagyok tagja a Nyolc Boldogság Közösségnek. 11 évet éltem a Zalai dombok között közösségem Homokkomáromi házában, visszavonultabb szemlélődő életet. 2000 óta foglalkozom a közösségemen belül a szerzetesi képzés szolgálatával. Tanulmányaimat Budapesten a Sapientia Szerzetesi Főiskolán, valamint Rómában a Teresianum Pápai Teológiai Egyetemen végeztem. Teológiai doktorátusomat keresztény antropológia szakirányon szereztem meg 2011-ben. 2006-tól tanítok a Sapientia Szerzetesi Főiskolán Lelkiségteológiát és Lelkiségtörténetet. Jelenleg Budapesten élek, közösségem tagjaival együtt az  Örökimádás templom szolgálatában igyekszem tevékenyen részt venni.
 Az érdeklődők bővebb információt találhat a következő honlapokon:
http://nyolcboldogsag.hu/  http://www.orokimadas.hu/

Petres Erika Lúcia OP
1975-ben születtem, Csíkszeredában nőttem fel. 1994-ben léptem be az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Nővérek Kongregációjába, megosztani másokkal is az örömhírt Isten szeretetéről. Tanulmányaimat Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán végeztem angol szakon, majd Rómában a Pápai Gergely Egyetemen (Gregoriana) filozófia szakon, ahol 2012-ben szereztem meg a doktorátusomat. Az elmúlt tíz évben Szombathelyen, majd Szegeden tanítottam filozófiát, és két éve a Sapientia Szerzetesi Főiskolán tanítok metafizikát, logikát és filozófiatörténetet. Fiatalokkal szerzetesi életem kezdete óta foglalkozom, 2011 augusztusában a hivatásgondozás lett a tanítás mellett a fő szolgálatom. További információ: www.domonkosnoverek.hu

Fr. Dobszay Benedek OFM
Ferences testvérként élek Budapesten. Számomra a ferencességben nagyon vonzó rendalapítónk istentapasztalata, evangélium-központúsága, egyszerűsége, emberközelisége és derűje. Papi szolgálatomban kedves foglalatosságom Isten igéjének hirdetése és az Eucharisztia bemutatása. Hivatásgondozóként több mint 6 éve dolgozom, de amúgy is sokat forgolódom fiatalok körében. Biológiát tanítok egy középiskolában, ifjúsággal foglalkozom a Margit körúti plébánián.
További információ:http://ferencesek.hu/hivatas/






Koronkai Zoltán SJ
1972-ben születem. Esztergomban nőttem fel, majd a Műszaki Egyetemen tanultam és 1990-ben villamosmérnök lett belőlem. Elkezdtem a doktorimat, amikor hosszas vívódás után végre igent mondtam az Úr hívására. Először egyházmegyés szeminarista lettem, majd jezsuita szerzetes pap. 2007 júniusa óta hivatásgondozás a feladatom, és 2009 őszétől kollégiumi lelkész is vagyok a Szent Ignác jezsuita szakkollégiumban.
További információ: www.jezsuita.hu/hivatas
 



Forrás: Jezsuiták

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése